Psalmus hungaricus, Op. 13: Psalmus hungaricus (text read by Zoltan Kodaly) - Zoltán Kodály

Mikoron Dávid nagy búsultában

Baráti miatt volna bánatban

Panaszolkodván nagy haragjában

Ilyen könyörgést kezde ő magában

Istenem Uram!

kérlek tégedet

Fordítsad reám szent szemeidet

Nagy szükségemben ne hagyj engemet

Mert megemészti nagy bánat szívemet

Csak sívok, rívok nagy nyavalyámban

Elfogyatkoztam gondolatimban

Megkeseredtem nagy búsultomban

Ellenségemre való haragomban

Hogyha énnékem szárnyam lett volna

Mint az galamb, elröpültem volna

Hogyha az Isten engedte volna

Innét én régen elfutottam volna

Akarok inkább pusztában laknom

Vadon erdőben széjjelbujdosnom;

Hogynem mint azok között lakoznom

Kik igazságot nem hagynak szólanom

Éjjel és nappal azon forgódnak

Engem mi módon megfoghassanak

Beszédem miatt vádolhassanak

Hogy fogságomon ők vígadhassanak

Egész ez város rakva haraggal

Egymásra való nagy bosszúsággal

Elhíresedett az gazdasággal

Hozzá fogható nincsen álnoksággal

Gyakorta köztük gyűlések vannak

Özvegyek, árvák nagy bosszút vallnak

Isten szavával ők nem gondolnak

Mert jószágukban felfuvalkodtanak

Keserűségem annyi nem volna

Ha ellenségtül nyavalyám volna

Bizony könnyebben szenvedtem volna

Magamat attól megóhattam volna

De barátomnak azkit vélek volt

Nagy nyájasságom kivel együtt volt

Jó hírem-nevem, tisztességem volt

Fő ellenségem, most látom, hogy az volt

Keserű halál szálljon fejére

Ellenségemnek ítéletére

Álnokságának büntetésére

Hitetlenségnek kijelentésére

Én pedig, Uram, hozzád kiáltok

Reggel és délben, este könyörgök

Megszabadulást tetőled várok

Az ellenségtől mert én igen tartok

Te azért lelkem, gondolatodat

Istenben vessed bizodalmadat

Rólad elvészi minden terhedet

És meghallgatja te könyörgésedet

Igaz vagy Uram, ítéletedben

A vérszopókat ő idejökben

Te meg nem áldod szerencséjökben

Hosszú életök nem lészen a földön

Az igazakat te mind megtartod

A kegyeseket megoltalmazod

A szegényeket felmagasztalod

A kevélyeket aláhajigálod

Ha egy kevéssé megkeseríted

Az égő tűzben elbétaszítod

Nagy hamarsággal onnét kivonszod

Nagy tisztességre ismét felemeled

Szent Dávid írta az zsoltárkönyvben

Ötvenötödik dícséretében

Melyből az hívek keserűségben

Vígasztalásért szörzék így versekben

Quando Dávid era in grossi guai

Sarebbe triste a causa del suo amico

Lamentarsi nella sua grande rabbia

Iniziò a supplicare così a se stesso

Dio mio!

per favore

Volgi i tuoi occhi santi su di me

Non lasciarmi nel mio grande bisogno

Perché un grande dolore consuma il mio cuore

Sto solo urlando e piangendo nella mia grande bava

Ero perso nei miei pensieri

Mi sono amareggiato nel mio grande dolore

Nella mia rabbia contro il mio nemico

Se solo avessi le ali

Come una colomba, sarei volato via

Se solo Dio lo avesse permesso

Sarei scappato da qui molto tempo fa

Preferirei vivere nel deserto

Nel deserto della foresta, lasciami vagare;

Come se vivessi in mezzo a loro

Chi non mi lascia dire la verità

Girano intorno ad esso giorno e notte

Come possono prendermi?

Possono accusarmi a causa del mio discorso

In modo che possano rallegrarsi della mia prigionia

Tutta questa città è piena di rabbia

Con grande fastidio l'uno per l'altro

È diventato famoso per l'economia

Non c'è inganno coinvolto

Ci sono spesso incontri tra di loro

Vedove e orfani si vendicano grandemente

Non pensano con la parola di Dio

Perché sono gonfi della loro ricchezza

La mia amarezza non sarebbe tanta

Se avessi uno sciattone come nemico

Sicuramente avrei sofferto più facilmente

Avrei potuto salvarmi da quello

Ma pensavo che il mio amico l'avesse

Sono stato molto gentile con chi era con lui

Avevo una buona reputazione, avevo integrità

Il mio acerrimo nemico, ora vedo che lo era

Possa una morte amara abbatterti

Al giudizio del mio nemico

Come punizione per il suo inganno

Per esprimere incredulità

E io, Signore, grido a te

Prego al mattino, a mezzogiorno e alla sera

Sto aspettando la liberazione da te

Perché ho paura del nemico

Tu, anima mia, i tuoi pensieri

Riponi la tua fiducia in Dio

Egli ti toglierà tutti i tuoi fardelli

E ascolta la tua supplica

Hai ragione, Signore, nel tuo giudizio

Sanguisughe a quei tempi

Non li benedici nelle loro fortune

Non ci saranno lunghe vite sulla terra

Tenete tutti la verità

Tu proteggi i giusti

Tu esalti i poveri

Sottovaluti gli orgogliosi

Se lo rendi un po' amaro

Nel fuoco ardente lo farai sparire

Lo tirerai fuori di lì in men che non si dica

Lo elevi di nuovo con grande onore

Scrive san Davide nel libro dei Salmi

Nel suo cinquantacinquesimo elogio

Da cui i fedeli sono amareggiati

Cantano così nelle poesie per consolazione