Átoklátomás - Tymah

Mily sápadt, szürke, borús ég

Ily halott nem volt réges rég

S mily titokzatos, sûrû köd

Szörnyként kúszik a fák közt

Mily sötét, komor, csupasz fák

A köd titkait hallgatják

S az éj fagyos leple alatt

Varázsolják az álmokat

Fekszik a földön sok levél

Kikben a fák tudata él

S a köd fekete titkait

A föld mélyébe leviszik

A föld táplálja testemet

És köd járja át lelkemet

A teli hold homályos fénye

Az álmaim sötét ösvénye

Hol szövõdnek az álmaim

Ha felnyílnak a szemeim

A ködnek sápadt fonalából

S az ég bús szelének hangjából

S az erdõ sötét mélységébõl

S az ereimbe fagyott vérbõl

Che cielo pallido, grigio, coperto

Non è passato molto tempo

E che nebbia misteriosa e densa

Si insinua tra gli alberi come un mostro

Come alberi scuri, cupi, spogli

Ascoltano i segreti della nebbia

E sotto il gelido velo della notte

Evocano sogni

Ci sono molte foglie per terra

In cui vive la coscienza degli alberi

E i neri segreti della nebbia

È portato nelle profondità della terra

La terra nutre il mio corpo

E una nebbia passa attraverso la mia anima

La luna fioca della luna piena

Il sentiero oscuro dei miei sogni

Dove i miei sogni si intrecciano

Se i miei occhi si aprono

Dal pallido filo della nebbia

E dal suono dei tristi venti del cielo

E dalle oscure profondità della foresta

E dal sangue congelato nelle mie vene